Lengyel Dánielnek hívnak, barátaim, családom körében sokszor csak az „autómániás”.
Gyermekkorom óta az autók, és különböző járművek jelentették számomra a világot. Élveztem megismerni mindent, későbbiekben vezetni, ami csak „mozgott”. Az autók mellett többek közt repülőket, hajókat, tehát a közlekedés összes szegletét igyekeztem minél jobban elsajátítani.
Ez az érdeklődésem a felnőtté válás során is csak erősödött. A közlekedés, a járművek szerelmeseként egyértelmű volt számomra, hogy később a munka világában is a hobbimhoz közel tudjak elhelyezkedni.
Salgótarjáni születésűként ekkor költöztem Győrbe, és iratkoztam be a Széchenyi István Egyetem közlekedésmérnök szakára, ahol kiváló minősítéssel mérnökként diplomáztam.
Már az első munkáim is az autók körül forogtak.
Dolgoztam többek közt Magyarország egyik legnagyobb autóimportőrénél, ahol új autókkal foglalkoztam,
itt megtanulva a precíz, pontos munkavégzést, hogy a legkisebb hibákat is észrevegyem az autókon. Későbbiekben megfordultam autókölcsönzőben is, ahol a flottafenntartás rejtelmeit sajátíthattam el,
és bővíthettem tudásom rengeteget változatos típus megismerésével.
Jelenleg is az autóiparban dolgozom, gyártási területen.
Az Autóvizsgálat Győr vállalkozásomra abszolút szerelemgyermekként tekintek.
Nem ez a főállásom, így abszolút nem profitorientált célokkal vágtam bele, mindinkább az autók, az autóvásárlás folyamatának szeretete motivált az induláskor.
Célom, hogy az ügyfeleim nagyobb biztonsággal vásárolhassanak minőségi használtautókat.
Szeretnék Önnek segíteni kiszűrni az esetleg komolyabb sérülésből feltámasztott, költségesen, vagy minőségben nem is tökéletesen javítható, sok esetben (rejtett) hibás autókat.
Bízom benne, hamarosan Önnek is segíthetek egy ár/érték arányban, igényeknek, és pénztárcájának megfelelő autó kiválasztásában!
Üdvözlettel,
Lengyel Dániel