Valóban minden osztrák autó erősen korrodált? – 2021.01.10.


A lustábbak kedvéért álljon itt rögtön az első sorban rövid válaszom: nem minden esetben!

Bár elterjedt vélemény manapság, hogy Ausztriában, ahol velünk ellentétben ismerik a síkosságmentesítés fogalmát, „szinte csak és kizárólag korrodált autók járkálnak az utakon”, természetesen ez nem igaz.

Bár az évek számával arányosan valóban nagyobb az esély, hogy a korrózió erősen tarkíthatja már az autó különböző elemeit, nagyban függ attól, hol is szolgált az autó országon belül. Hegyes-völgyes, magasabban fekvő részeken a több hó miatt nagyobb a veszély, míg országhatárunktól alig 60 kilométerre található osztrák fővárosban nagyjából pont annyi a havas napok száma, mint nálunk – gyakorlatilag szinte 0 – , így az autókat sem érinti sokkal erősebben a sózás veszélye.

Felületi rozsda egy kipufogó hátsó dobján – Kép forrása: Totalcar.hu

Persze rengeteg dolog tudja még befolyásolni az osztrák autó állapotát korrózió szempontjából is, legjobban természetesen egy gondos gazda de akár évi egy alvázmosás, vagy a garázsban tartás ténye és még sorolhatnám. És akkor még meg sem említettem, hogy vannak a rozsdásodásra jobban, és kevésbé hajlamos gyártók/modellek. Mert természetesen ilyen szempont alapján is osztályozhatunk.

Meg kell különböztetnük a felületi, „vizuális” rozsdásodást, és a valós, az adott alkatrész nyersanyagát is érintő és valós problémát okozó valós rozsdát. Ugyancsak máshogy kell értelmezni egy korrodált kipufogódobot, amely akár pár tízezer forintból is cserélhető, míg egy elrohadt futóműbekötési pont valós problémát jelent!

Tapasztalatból mondhatom, hogy láttam már 5 éves, „sógoroktól” származó rozsdahalmazt, és közel 20 éves járgányt is szinte rozsdamentesen, így kijelenthetem:

Minden esetben nézzük meg előbb az adott autót, és ne általánosítsunk!

Kár lenne ilyen – rossz értelemben vett – „nagy szakértők” kinyilatkoztatásai miatt egy esetleges jó vételt elszalasztani!

Lengyel Dániel